Aktualitások
OBA Ügyfél tájékoztató
Tisztelt Ügyfelünk!
Az OBA Igazgatótanácsa módosította a Konszolidált Biztosított Betét ( KBB) ügyfél-tájékoztató kiküldésére vonatkozó határozatait. A határozat értelmében a tagintézetek csak az ügyfél erre vonatkozó kérése esetén kötelesek az ügyfél-tájékoztatót személyes megjelenés esetén átadással, vagy postai, illetve elektronikus úton kiküldeni az ügyfelei számára.
Ennek megfelelően felhívjuk Tisztelt Ügyfeleink figyelmét arra, hogy amennyiben az ügyfél-tájékoztatóra igényt tartanak azt jelezzék nyitvatartási időben a Takarékszövetkezet bármely, ügyfélfogadásra kijelölt fiókjában.
Fiókjaink elérhetősége a honlapon megtalálható.
Az OBA ügyfél-tájékoztató mintadokumentum: OBA_Ügyféltájékoztató_Szentgál.pdf
Tisztelettel:
Szentgál és Vidéke Takarékszövetkezet
KHR Ügyféltájékoztató
Tisztelt Ügyfelünk !
Az Országgyűlés a 2011. évi CXXII. törvény megalkotásával létrehozta a teljes lakossági hitelnyilvántartást, amelynek értelmében a korábbi negatív adós lista mellett a pozitív adósok adatai is tárolásra kerülnek a Központi Hitelinformációs Rendszerben (továbbiakban: KHR). Ezzel kapcsolatosan tájékoztató levelet küldünk minden hitellel rendelkező Ügyfelünknek. A pozitív listával kapcsolatosan Ön nyilatkozhat arról, hogy a hozzájárulását adja-e a KHR-ben nyilvántartott adatainak más adatszolgáltató (bank) által történő lekérdezéséhez.
A KHR ügyfél-tájékoztató: KHR_Ügyféltájékoztató_Szentgál.pdf
Tájékoztató a Központi Hitelinformációs Rendszer részére történő adatszolgáltatásról: KHR_Ügyféltájékoztató_melléklet_Szentgál.pdf
Tisztelettel:
Szentgál és Vidéke Takarékszövetkezet
Pápai fiók új címre költözött
8500 Pápa, Korona utca 49.
PIN kód módosítás és mini kivonat nyomtatás ATM-en keresztül
Felhívjuk kedves Ügyfeleink figyelmét arra, hogy ATM-jeinken keresztül lehetőség van PIN kód módosításra és mini kivonat nyomtatására!
MasterCard tájékoztató
MasterCard kártyatársaság által előírt tájékoztatási kötelezettség
(Hatályos: 2011. január 1. napjától)
Tájékoztatjuk a bankkártya elfogadó kereskedőket, hogy a MasterCard kártyatársaság honlapján „www.mastercard.com” elérhetőek az aktuális interchange díjak (bankközi díj) és a hozzá kapcsolódó szabályozás. Ezt a díjat az elfogadó bank (amely bankon keresztül a kártyaelfogadás lehetővé válik a kereskedő számára) fizeti a vásárlásnál használt bankkártyát kibocsátó bank részére.
Magatartási kódex
Tisztelt Ügyfeleink!
A Szentgáli Takarékszövetkezet is csatlakozott és aláírta a lakosság számára hitelt nyújtó pénzügyi szervezetek ügyfelekkel szembeni tisztességes magatartásáról szóló ( etikai ) Magatartási Kódexet.
A Magatartási kódexben megfogalmazottak nem újak a takarékszövetkezetünk számára, mert eddig is az etikai normákat betartva jártunk, illetve a jövőben is ennek megfelelően járunk el.
Fogyasztóvédelmi utasítás - Panaszkezelési szabályzat
![]() |
Széchenyi Kártya tájékoztató
A Széchenyi Kártyával kapcsolatos részletes tájékoztatásért kérjük forduljanak Fiókjainkhoz, illetve további információkat találnak a KAVOSZ weboldalán.



